Utolsót dörrent az ég, és a madarak
szétrebbentek, így nem maradt
tétova ringás, se semmise;
nem volt már gondolni bármire
messzire szálltak a gondok.
Csak daloltak, akár a bolondok,
monoton lombot a kertben a fák.
Csepp vizek sürögtek, szaporák,
kicsinyke erekben folytak el.
Talán még akadna, talán még volna hely,
hogy kicsikét lehessen várni,
hogy érkezzen akárki, jöhessen bárki.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.