Hogy az ablaküvegen meg a mozgáson túl
is még folyatódik a lány aki
átment az előbb a képemen vagy
hogy nem is hogy ő ment hanem hogy én vagyok
újabb rétegre kenve a tájra most
és pont éppen azáltal buszozok
benne és így mozog bennem a táj és
a tájban én: szeretnék egyszerre könnyedén
meghalni; de nem mint a hal a kint
hagyott világban megfagyott
vízben meredve a csonttá fagyott
és ki nem talált halálban amiben vagyok
feledve hanem hogy nem néznék széjjel most
és egyáltalán nem gondolnék reá hogy
majd rám esik hatalmas csenddel a halál
és utána sem kiáltanék hogy várjon

                                             mintha csak más lenne,
mondjuk teljesen egészen cseresznye fa lenne,
vagy vonatfütty lenne vagy föld lenne csak vagy csak sárgarépa:
de jó lenne sohasem meghalni néha,
de jó lenne, hogyha már így maradna,
hogy ahogy ha meghalok, ez sem haladna
többre, csak mint a madarak csivitje télen,
hogy itt lent inkább földön, semmint az égen,
vagy ne lenne ennyire kemény e téli fagy;
vagy ne lenne ennyi, hogy ennyi vagy.