Ameddig élek még, ki tudja, pár hónap.
Pár óra. Pár év. Hogy maradjak meg jónak,
biztosan kevés, és biztos, hogy nem elég.
Zavartan kapkodok emiatt hát feléd.
Talán ha hozzád még valahogy elérnék.
Nem hiszem, nem tudom, elég-e, elég még
századjára is csak téged szeretnem.
Ebben a gyönyörű faragott keretben
festeni újra meg ebbe azt a telet.
Hogy nem szeretsz engem, és biztos, hogy nem lehet.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.