(Träumezeit)
Odakint magány van; a teraszon
macskák fekszenek fakupacokon.
Körben a végtelen messzi éj
közelebb lopakszik, enni kér.
Belepislogsz a csillagfénybe.
Hacsak a szomszéd csillagig elérne,
nem ülne mindenen fekete gyom.
Mázsányi semmi a világomon.
Csak éjszaka van némi tünde fény,
ha megcsillan álmaim ünnepén,
s tündöklő , szivárvány új ruhát
öltök s mindenen újra át
zuhanok, szaladok, csillogok.
Nincs többé semmi, csak én vagyok.
S e mindenen úgy töltöm éveim,
hogy semmi se fogyakszik, nem telik,
és tócsákba gyűlni vagy folyni se fog.
Mi odakint csendesen elcsorog,
megszárad bennem, s mint angyali kardal,
dalával csókol meg végre a hajnal.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.