Utolsó szavam majd ez legyen:
ugrálni akarok fellegen.
Úszni a napsugár árjain,
kinyújtóztatni vágyaim
valami gyönyörű tájon.
Akkor már semmi se fájjon,
ne ráncoljon a gondolat.
Őt lássam már csak, ne pont olyat,
ne legyen képe már semminek.
Csak tél legyen, és nagy hideg.
S hulljon a földre csak számolatlan
a feledés, s hogy megnyugszom abban.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.