Elmondhatnám, mert elmondhatom.
Úgy tombol énbenned mindegyik atom,
minthogyha mindegynek neve lenne.
Úgy ülök ebben a tébolyban benne,
mint én saját magamnak én saját bajom.
Egyedül vagyok itt. Nagyon.
Párkányomra a hideg ül.
S reggel, ha nagyvégre kiderül,
pirkadat jön rá csak, folyékony.
Nézem az jó eget, de vékony.
Éppen hogy metszi a földet.
Az, ami az akart, zöld lett,
kéken hull reá többi.
Ez kellett, ez akart jönni.
Minden más lenne, ha lehetne.
Szép lenne, gyengéden szeretne,
nem lenne hiánya semmi.
És itt ülve, nézve e hiányod,
egyedül nevelve a lányod,
fiaid, az összes esélyed,
mindent, mi lehető: feléled,
túlcsordul bennem a fájdalom.
Több vagyok, hidd el, mint láthatom.
Sokkal több annál, mint lehetne.
Ha lehetnél az, aki szeretne.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.