(B. P-nek)
Hogy bűnös vagyok, azt jól tudom,
de hogy hogyan, azt fel nem foghatom
...lassanként, mint hogyha szállna,
felszáll a koszos napvilágra
a füst, és agyamra száll a köd;
zavar a világ, s ha fellököd
újra csak a talpadra áll.
Lehetne keretnek napsugár.
De nem marad más, csak a vaksötét.
Tapogasd kicsit a szegletét.
Bújj meg az utolsó sarokban.
Hol harag van, ott már csak harag van,
gúzsba köt rettentő ága.
Lehettem volna a világnak világa,
tündöklő holdfény a tó vízén.
De csak düh lettem, és dühvel én
zuhantam irdatlan mélyre.
Körbevesz itt lenn a létemnek réme.
Hogy tovább kell élnem, de nem merek.
Bocsássatok meg, emberek.
Nem lettem sehogyse kiváló.
Sem hogyan szívekhez közel álló,
vagy akárcsak szenvedett ez vagy az:
nem lettem kedves, és nem lettem igaz.
S ahogyan lábotok avarban gázol,
és felveri surranó léptetek:
gondoljátok meg: igazából
semmit sem tehettem értetek.
Nem voltam eléggé erős, se bátor,
csak szélvihar, mit elereszt lassan a távol,
és feszengtem benne, mint fűben a neszek.
Őseim kihúnyó haragja leszek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.