Hisz bűnös vagyok, mint annyi még.
És eltűnődök, mint régiség,
saját romjaimra hulltan.
Nem vagyok más, mint a múltam,
akármennyire semmiség.
Nevet rám a könnyű, léha ég,
futnak el felettem fellegek.
Nem vagyok jó, hogy még jobb legyek.
Nem vagyok elégnek annyi.
Próbálok magam maradni
abban a létben, mi én vagyok.
Elmúlok lassan, és nem hagyok
utánam nyomozni bármit.
Marad a szőnyeg, a kárpit,
a laminált padlómon pár piszok.
Az emléke annak, hogy mért iszok.
(Hévíz, 2023-10-09)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.