Dolgaim folyton én széthagyom,
elveszek mindig, de nem nagyon,
nézem, hogy merre is most tovább,
magam sem lehetnék mostohább
árván nagy árkokat építek,
nem hova, nem mire, nem minek,
ha kiürült, azután újratöltöm,
szívembe bezárva hullva börtön
sittesen magamra számokat
rajzolok remélem látogat
néha majd hozva majd kenyeret;
kenyérbe sütve a szeretet
megleszek aztán az ötösben,
árnyékra fénysugár-kötötten,
nem kiáltok: a nap ragyog,
álmomban zöld mező andalog
hangya fut rajta meg sáskaraj,
olvad a melegben mint a vaj,
kenyerem azután megszelem,
s benne a dolgaim meglelem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.