Íme, a távolban lassan összeolvad
a kép, a hang, a szín, ahol vagy,
és halkan elválik onnan a távol,
ahogy az ősz megy el holtan a fától
és itt leszel. S hogy én hol leszek holtan,
vagy mit bégetek és melyik akolban,
nem számít. Ez már így marad egyben.
Egyedül leszünk, és a magányba ketten
együtt megyünk. Ott fény lesz és meleg,
és Magaddal együtt majd én leszek Veled,
és átúszunk lassan egy egészen másba,
az együtt végigvárt elmúlásba
vagy tudd azt, hogy nékem majd kincs leszel,
és kutatlak mindíg, ha elveszel.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.