Nem tudtam, hogy ilyen hatalmam van,
hogy maradhattam kikapartatlan,
nem vitt el se ördög, se himlő
nem lettem a földdel egyenlő
s nincs most már semmilyen dolgom.
Egyik szavam a másikba fojtom.
Savanyú lőre a számban a dallam,
s már oda se kapok, hogy kikaparjam
magam a temérdek okádék alól.
Az, ami voltam, már nincsen e világon:
rendesen, lásd, meg se halhatol.
A maradékot, ha megmaradt, kívárom,
s nem nyelvem vissza, ha visszajő.
De mért nő a gyom, hogyha levágom,
és mért vágom le, hogyha újranő?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.