Libbent az függöny és a rések között
egy aprócska égbolt is ideszökött,
kilestem titkon, mint hajlatot
két ág között, s az ablakot,
mint virágot, szélesre tártam;
egy szellőcske repkedett bátran,
és bogárkák zümmögtek hozzá.
Fenyvesek hajlottak tobozzá,
fellegek pislogtak fehéren.
Remélem, azt talán megérem,
hogy megérted, miért e áhitat.
Hogy mivé lett ez a sok évtized,
hogy végre már, egyszer majd elhiszed,
és engem csak, nem azt a másikat.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.