Egyedül maradtál; hanyagul
dobd át a szelet a válladon.
Otthagytál mindent, már nagyon
ne keress mindenre választ.
Te maradhatsz csak egyre, ím alul.
Szerteszóratnak mindenek.
Már azt összekaparni fáraszt,
hogy kinek, mikorra, hol legyek.
Maradj magadnak! Biztatod
szegény kis lovacskád, kapasson.
S úgy gördül alá víz, ahogy
sziklát kér nehézség, maradjon.
És ha már itt maradt, álljon.
Ne dőljön bután önmagába.
Értem, hogy fájdalom. Fájjon.
Szüljön értelmet a világba.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.