Hátára feküdten, halottan
fekszik egy bogár, én aludtam,
esélyem nem volt, hogy éljen;
nézem, most ebben a végben
mekkora cél lehet élni még.
Bevág a napsütés, épp elég,
ráhúzom lassan a függönyt.
Nem látom, hogy repül ott fönt
árnya az összes kis bogárnak.
Telnek a napok, de bevárnak,
odaérek-e egyszer.
S addig is, amíg csak fekszel
múlik a rossz idő, nem telik.
Elnézegeted estelig.
S ahogy Kivág az égből a csillag
egy pontot, te is csak úgy vagy.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.