Áll most az éj itt mint sok millió oszlop.
Mind, ami fény bomolt, egyszerre eloszlott.
És az amit gyengülő szememmel látok,
nem öröm, nem ború, nem áldás, nem átok.
Innentől nézvést már mindennek vége.
És nem tudom, ez a vég eléggé elég-e,
vagy annak végnek is oly kicsi álmom,
hogy esélye sincs soha megtalálnom.
Szeretlek. Végül már ennyi, mi maradt.
Mint kezemre gyengédség, egyszerre ráragadt.
Mint ajkamra édes csók. Mint amit
írtam Rád. Versecskék. Bármelyik.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.