(rögtönvers)
...hogy küzdenek égen a csillagok!
Hogy hallgatom őket, és hallgatok.
Szállnak mint szárnyak az évek
akármeddig, én elérek.
Pont addig látok, míg akarok.
Az idő csak álom, s mint ahogy
telni sem képes, úgy fogyni se.
Nincs közben gondolni semmire.
Épp ahogy képzelem, álmodom:
gyönyörű állad a vállamon,
cseppnyi kis lényed, hogy eltelik.
Elnéznéd, édesem, estelig.
Elnéznéd, hidd el, hogy szeretlek.
Ahogy fent angyalok lehetnek,
örökké abban a jelenben.
S hagynád a kezed a kezemben.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.