fekszem, a súlyom a hátamon,
egész testemmel láthatom
vízbe a szél szava hogyha kap,
mint ahogy ring a tón néha nap,
mint ahogy futnak a réten az árnyak,
égen a fellegek épp ahogy állnak
s lám, itt ez a meredek,
lenézek, lemegyek, le merek,
s pillantásom úgy gurul a lejtőn,
mint valaha szép szemed nézett rám, megejtőn
és én akkor éppen úgy bámultam vissza,
mint iszonyú, meredek, őszinte kőszikla
-----
fekszem, a súlyom a hátamon,
így egész testemmel láthatom,
ahogy az új év majd rámszakad.
Nem szabad sírnotok. Nem szabad.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.