Tudom, hogy sohasem egyszerű:
nőjél csak csendesen, mint a fű
tudom, hogy másra nem foghatod:
semmi se halt ki még, hogyha fog
csak te vagy ebbe eleresztve:
útra ráhalva csak, keresztbe
mintha így lehetne gátolni,
sok ezer keresztre rátolni
azt a sok rengeteg messiást.
És mennyi sok, mennyi sok mennyi mást.
Ne kavard tovább, ezt elrontottad.
Utolsó voltál és rosszul fogtad,
hamis lett, szinte csak károgás.,
és nem akarsz többet, csak hogyha más
lehetne az a kis pillanat,
hogy mikor először fogtalak,
annál már nagyobb zajt ne kavarjak,
mint úton a dögről felijesztve a varjak.
Mint lejtő az út végén, egyszerű.
Mint friss halom illata. Mint a fű.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.