Maradnak egyre csak titokban
a tárgyak, a dolgok, a gondolatok,
szemed szép tavából kifogtam,
mindent, már semmit sem foghatok
kiperegnek a szemek a szárból,
és úgy hullnak egyszer a földre le,
mint akárkik, akármik, akárhol,
mint kezemből valaha végre te
nem mozdulok. Csak ülök a csendben.
Nem mozdul körben a csend se most.
Meg kéne halni most ebben a rendben,
de csak várom, és várom a villamost.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.