Bezárt kocsmák közt szédelegnek
a régi, jól bevált sörisszák;
vannak, akik sohasem felednek
gyönyörű, szép nagymagyarország.
Felülre kerül a tavaknak mélye,
elfutnak jó halak iszapba;
mindenre ráfigyel jó urunk személye,
semmise lehet itt vitatva.
Gyűlik az éj. A faluszélen
nem élnek szomorú parasztok.
Egy, csak egy öröm futkos a vidéken:
nyomorult szavazók, szevasztok.
A városban megáll a fény, mint a sár,
cuppog csak benne a napsugár.
Fordulnak füstbe a házfalak,
ömlik a zaj mint a pillanat.
És telik csak pohárba az a szép, jó idő.
Kicsordul peremén a jövő.
Nézi a sok ember, ó mily felemelő
ez a sok csoda mind, ami jő.
Elhull a virág. A fű is eliramlik,
nem marad más, csak a kósza por.
Csend van a tájon. Már senki sem haragszik.
Csak álmodna végre. Ha volna hol.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.