ha felkel a nap, hát nem bele nézni,
esővel együtt nem elcseperészni,
széllel nem szaladni hegyre fel,
folyton elfeledni, merre kell
maradni magamba gubózva,
csinálni semmit a valóba,
úgy tenni néha, hogy érdemes:
hinni a végről, hogy vége lesz.
...s eltűnik lassan, mint bőrről a heg,
hogy valaha mennyire szerettelek.
S mint lombról, ha hullik a levele,
múlik a lehetség, s te vele.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.