Azt hiszed, csak egy béna hiba
hogy szeretlek, te buta liba
istenem, hogy én mi mindent
elviseltem, amint ment
idegeimre untalan,
hogy bárcsak ne lennél, de hogyha van,
legalább legyen már elegem belőled.
Sosem volt. Belőled főleg.
Ülök csak magamban, és mind, ami ráment,
mondok rá magamban halkan egy áment
s engedem, bárhova hadd menjen,
lélegzetemben remegjen,
csillanjon mindegyik poharam alján.
Mintha nem szeretném. De talán akarnám.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.