Kicsike reggeli harmat illan,
fűszálon akár a nyárfa villan
millió parányi állat;
nézem, mint bárki, a fákat,
nézem, mint bárki utánam
kel fel a nap, hogy a kicsike rése
úgy tűnik, belefér, de sose, mégse,
szétárad akár a szép meleg;
tűrik a magasban fellegek,
megannyi gyönyörű áram
dördül a szakajtó pillanat.
Kigurul elébem, nem marad,
csak a szél, meg ami száll vele.
Kiborul ide a föld fele,
akár a gyöngy, meg az a sok madár
nincsen már sok dolgom teveled végre már,
elnézem, ahogyan repkedsz.
S ahogyan kiúszik alólad mind a táj,
s mind az a minden, ami még ide hazavár,
pont az pont ahogy pont te se szerethetsz.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.