(Özönvíz)
Esett az eső; és te bőrig elázva
szaladtál nevetve a kerti kisházba.
Valami pléd volt csak rajtad a világon;
nem tudtam akkor, de ma már belátom,
óvhattam volna tán jobban is,
meztelen talpad a tóban is,
csupaszín szemed a sötétben.
Nem voltam óvatos, nem tudom, nem értem,
azt hittem, örökké tart a nyár.
Jól tudom, mit sem ér, de ma már
tudom, nem érzem az illatod,
bőrödnek selymét, vagy ahogy elkapod
akkor a kilincset, s ajtómon beesve
áradsz be mindenen, engemet keresve.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.