Elmondom hát akkor, mi van.
Figyeljetek mindannyian.
Van egy kis kert, bekerített,
van egy ház, annak tekintett.
Van egy meleg, ólomnehéz.
Az ablakon folyton benéz.
Van a nagy kert, benne szőlő.
Nem épp a világra szóló.
Fák is állnak, sorba, rendbe,
susognak a végtelenbe.
Földön fű van. Fűben bogár.
Tétova hat lábán megáll.
Szűk lakába bú a hangya.
Fákon ring a madár hangja.
Mit se moccan most a távol.
Épp elege van magából.
De mégis, az az ág ott pont oly barna,
vagy az almának két halma,
vagy, ami kék fán a szilva,
pont oly karcsú még a nyírfa,
s épp olyan szép a kék égen
mint a felhő, egyszer, régen,
s mint a hó hull e világra,
hullik minden apró, árva
haldokló kis pillanat.
Minden olyan, mint a nap.
Mint a csillag. Mint a hold is.
Mint az élet. Hogyha volt is.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.