Jelre ha vártál, hát te vagy a jel,
jeledre a jelen nem felel.
Zuhansz az időn át, örökre,
pörögve, forogva, pörögve.
Elmúlik lassan a kert, az út,
énekel valami szomorút
fádon a berki madárka.
Ott maradsz, alatta találva.
Azt hiszik, talán csak leestél.
Diót vagy valamit kerestél.
Kipördült kezedből a szerszám.
Szemedből a sok szín ezerszám.
Fekszik a földön a nehézség.
Bezárva, akár a keménység.
Nem emel fel már a szivárvány.
Kivárnám, pedig de kivárnám.
Megcsillan messze az alkonyat.
Elviszed, te idő, álmomat.
Nézek a gyönyörú szemedbe.
Háthogyha, dehogyis, lehetne.
Próbálom emelni kezemet.
Nem lehet, nem lehet, nem lehet.
Itt vagyok. Itt vagyok. Itt vagyok.
Illan a szemed és illanok.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.