Táncoltunk akkor; fülemben keringő
zakatolt, meg néha némi polka;
s mégis, mintha minden újra volna,
párommá szegődött szememben megint ő
lejtettem hát tovább, furcsa, égi rendben,
lehunytam a világ sokezer dallamát.
S ebben a néma, égi fegyelemben
táncoltam millió végtelen percen át.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.