(Ritornell)
Még akkor sem lehetne messzebb most tőlem
a lélegzeted, ha rejtenéd előlem;
nem tudom, meddig még, kedves, de biztosan
tudom, hogy nem tudom, így hogyan
felejthetném el azt, hogy itt vagy
látom az íveit ajkaidnak,
érzem a súlyát a vérnek.
Érzem, hogy valahol összeérnek
kettőnknek gyönyörű végei.
Mint, hogyha kinézek, két csupasz ágon
didereg két üres égbolt a világon.
Lenne bár halott, de lenne mi.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.