Ne siess, kérlek; keress most lassan
egy hangot az éjben, hogy hallhassam
ezernyi csendjét a hiánynak;
osonnak a sötét mélyében az árnyak,
s látom, hogy mindegyik véget ér.
Meglapul bennük a régi tér,
újabbak hajolnak bejjebb s bejjebb.
S amint a fűben a neszeink figyelnek
lépteink felverte ezernyi csöndre:
felkel a Hold is és odafenn elterül.
Fénye a fekete éjszakában elül,
s törékeny fűszálak simulnak a földre.
(Székesfehérvár, 2019-12-04)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.