A fűbe, íme egy nagy kerek alma
hull le és mielőtt szanaszét gurulna
vele a hullása perce, a pillanat,
megláttam én őt az épp kelő nap miatt;
s ahogyan pillant rá, a szegény almára
az idő, az az ég, és ahogy világra
borul rá valami nehezen érthető:
észrevesz valahogy egyszer csak téged ő,
és akár a fűszálon hintázva a harmat,
érzed a fényében csillanó hatalmad,
s mosolyog tereád rettentő fű alól,
kétezer-akárhány évében valahol.
(2019-09-29)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.