Most, hogy végre ősz van, talán,
felfénylik a házak falán
mint a remény, a tavasz;
sose annyi, sose az,
csak a szélfútta vigasz
susogása adta mámor.
Levélhullása a távol
menedékébe magától
égő gyertya, gyúlt viasz;
hagyjad égni, hagyjad azt.
Nem ég jobban, mint a kék ég,
maradjál magadra végképp.
Értem, hogy miértje megvert.
Ne fogj reá újra fegyvert.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.