Valamire minden jó,
s míg magában várja meg csendben,
mire lesz alkalmas ebben a rendben,
lehull a rend végre világra mint a hó
és ül majd a vég benne mélyen a hóban.
Hallgatja, meddig van valami.
S ahonnan sehonnan semmit se hallani,
ott lehet legmélyen a minden valóban.
Felébred arra a messzeség.
Méhében millió végtelen ébred.
Befonja önmagát a világ végleg,
ki tudja lepkéje még egyszer lesz e még
kiröppen azután a másik oldalán
ennek az oldalnak a másik része.
Gondolnék még talán egyszer az egészre,
de tudom, hogy hangosan sohasem mondanám
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.