Mielőtt végképpen kihűlne
körben a nagyvilág, kerülve belülre
jéghideg végtelen semmi, mert nincs idő,
sem neked adható, se nem elvehető,
s csak a többitől le nem választható
semmi mi néha még messzire látható,
s már az idő is úgy telik, akár a hóban
a hideg, és tudod, hogy valóban
nem maradt lépés és tudod hogy vége:
bólints majd akkor a semmiségre.
Hajtsd fel az utolsó protonod.
Ez volt a végtelen. Kicsit az otthonod.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.