Oly jó volna tudni, hogy jó neked,
lemezjátszóra felteszed
valamely rég hallott lemezed.
Nézed, a tűt hogyan vigyázzák
lágyan a szerető barázdák.
Hallgatod, azután leveszed.
Kortyolsz a borból. A hallban
ülnek a bútorok árnyai halkan,
közel és távol sincs senki más.
Egyszerre a túzből kis parázs
pattan fel frissen, a pernye
úgy száll, mint gyermek, ha lenne
az este, és ülnél a körben, a tábor
oly rettentő messze már önmaga magától,
anyától, apától, otthontól messze.
És emlékként ülsz rá világra eresztve
jaj ott te kis élet, gyerek a halálhoz
nem kéne folyton csak magaddal találkozz.
Sohase emlékezz. Nem szabad.
Szelídebb légy, mint a legvadabb
tengerben lebegő áldozat lenne.
Nem tudja a dolog, mire jó,
csak azt tudja, hogy legyen millió.
Lásd meg a millió árkokat benne
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.