Percegve fut le a fában ahogy
telik el múlik el zihálva fogy-
va el időnek mélyében végül a levegő;
nem lehet tiedé, sehogy sem lehet ő.
Így lehet másé a világ, a lehető
világok lehető leginkább világa.
Így borul végtelen, szomorú virágba
a hajdan megígért, gyönyörű nagyvilág.
Múltod, a húgod, az anyád, a nagymamád
akarta rád szülte méhében, ami rád
hagyva lett: lásd be, hogy nem lehet.
Képzeld, hogy lenne egy végtelen papírra
végtelen sok ezer végtelen megírva.
Vagy, amint szőnek az éjben a moirák:
az vagy, mint sorsod, a sztrókod, a májrák.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.