S tűnik a köd színe széle veled,
törve a tükre szemedre mered,
fut vele arcod a vízen a hab,
vagy hogy ahogy ma magára marad,
úttal a tájban a nap sugara
érne be végre a vég, de soha.
Tűzne a szép csoda végre magamra.
Bár ha hihetném semmiseséged,
bár ha feledni lehetne személyed.
Bárcsak a vágy a világba foganna.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.