...és elhagynak akkor a mindenek,
s felőle nézed a partot ahogy.
Szemben a csillogó csillogás egyre fogy.
Szemedben szívedben míg lehet, tartod.
Fogod, mint a tükörnek széle, a partod.
Mellette fürdőzők intenek.
Középen lassan a tóba rogy
kéken az ég mintha az ég kéke volna.
Bárcsak a szemedbe akármije hullna,
és mint ahogy kezedbe foghatod,
maradna kezem és szemem is épp ahogy
a világ csillogna, úgy remeg.
Lenne a markom kicsiny része a markod,
és akár amint éjszaka sínre megy
rá vonat súlya, oly pontosan.
Sohase árulva el hogyan,
lenne oly csendes e csendbe beoltva
sok zsivaly, kettejünknek lenne csak a dolga
s tudnád, hogy mi az, hogy innentől már soha
sehogyan semmiképp se jutunk sehova.
Nincs mivel, nincs kivel, sehogyan sem lehet.
Felfognád, mi az hogy rettenet.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.