Kitárva az ablak, kinyitva alatta
mélyén a pillanat mélyére ragadta
kóborló emlék vagy álom vagy napsugár;
nem telik annyira semmi már
lassabban mint marad nyűgnek a szerelem.
Ez marad végül a végére ellenem,
ez harcol kicsorbult összetört tagokkal,
mint ahogy étetett kutyád, vagy ahogy hal
agyában elrobbant erével nagymamád.
Megszűnik lassan a nagyvilág,
és addig is marad egy nagy kusza
érzés és harag és más is és hát hisz e
keresés célja az oka, hogy találsz-e,
mielőtt felköti állad a rettenet,
értelmét annak, hogy az aki nem szeret,
megértsed; s miközben tudod, hogy nem veled
élte le életét nélküled, ővele megleled.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.