(Cs. L-nak)
Egy marékban éppen hogy elfér
egy papír, mit éppen kivettél
a zsebedből, ki tudja, rá vagyok-e írva;
ott hagytál, emlékszem, magamra bízva
és azóta sem tudom, hogy jól vagyok.
Kérdezed, nem tudom, meghalok,
felelem néha, de hidd el, ez annyira üres,
mint annak az esélye, valahogy lehess.
Mint annak a súlya, mit mérek, ha boldog,
vagy szomorú vagyok, vagy csak úgy telnek a dolgok.
Tudom, hogy amikor elrontottam,
mit is éreztem és akkor is, ottan,
tudtam, hogy ma sem lesz megoldás.
Jön tán majd utánam megint más.
Kisebb vagy kerekebb, szőkébb és vidámabb,
olyan, kit valahogy mindenhogy imádnak.
Akinek mindig jut minden, mi van.
Nem ilyen viharvert, hajléktalan.
Kérlek én mégis, ha idődbe belefér,
s annyi kis perced majd énreám végre lesz,
hogy megláss egy szépet vagy valaki észrevesz:
gondolj egy kedveset néha a kedvemér'.
Voltam, ki voltam és lettem, mi lehettem.
Legyél te légyszíves ügyesebb helyettem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.