Ki tudja hol áll meg
ütődve az az ágnak
tompán leverődve
hangja az erődnek
megmoccant akkor az avarban valami,
mint hogy ha akartam volna, de hallani
biztos hogy akarták hallanom.
Felcsörrent falevél, toboz és durva gyom.
Felszaladt fára a surranó, friss idő.
S mint ahogy patakhoz őzike inni jő,
szerteszét tekintett reánk a nagyvilág.
Gondolni cserébe miattunk most miránk.
Nézem hogy nézed az égen hogy futnak a
szanaszét villódzó világok.
Az vagy, mint testemnek az, akit imádok.
Az vagy, mint megoldás végre a bajomra.
Jó lenne, történni valami ha fogna,
s közöttünk, ami van, megszűnne, a jelen.
És így lennénk örökké, boldogan, végtelen.
Megvárom, időm most millió.
Várok csak tereád. Várni jó.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.