Kalászként omlik a szomorú világra
szépség és bújik el előle akár ha
bújna a föld el a szerető nap elől;
és végre a kalásszal egyszerre mind ledől
minden és bújik a föld alá titokban.
Ebben a világban szépséged minek van.
Minek van ebben a világban értelme ennek.
Szaladnék bolondul a végtelennek,
és épp hogy a végtelen, ami majd idefut.
Nézem a világod, onnan hogy mire jut.
Felvillan, mint a nap reggel a világra.
Rám nézel, talán ma, ki tudja, de hátha.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.