Kitette száradni földre a cuccait,
az alvósát is meg azt az egy utcait,
elalszik ma majd a kabátban,
a maga alá szart magányban,
gyűri a kutyát a fej alá,
halálát hajnalra meghalá
s reppen az égre mint egyszeri menekült.
Szidja a sorsot amelyikbe beleült.
Ha volt is az anyja nem szülné újra meg.
Kortyol az üvegből. Végül is, egyre megy.
Pécs, 2018-november-16
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.