valahol azért el kell majd kezdeni;
persze, én megértem, jobb lenne ha lenne mi
előírva vagy előre lefestve,
amin végigmehetnénk mondjuk holnap este,
munka után vagy ki ahogy ráér.
De néha messze kell menni a munkáér'
néha nagyon is messze kell menni.
Anélkül amúgysem lehet meg semmi,
hogy valami valahol ne legyen.
És maradjon ottan meg tökéletesen.
Hogyan is ragozzam: mikor a régen
a világ a seholse messzeségben
egyszerre, hirtelen kifagyott,
s lett ami lett, látjuk, egy ránkhagyott
vacak
kis bögre vagy tálca meg eltéve barack
meg konyhába való ruha meg rozsdásodó
sárga nyelu kis kombinált fogó
vagy bánom is én, az idő, ami másra van
eltéve félre, s csak így állítva magába, nem rohan.
Egyszer majd, tudjátok, el kéne kezdeni
kezdeni valamit magunkon érteni.
Valamiért vannak a parányi dolgok.
S bár úgy tűnik, fogynak a fülke fények,
lehet, hogy nem is a fülke volt a lényeg,
hanem hogy ott állok én is és mosolygok.
Székesfehérvár, 2018-11-08
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.