Most hogy hát mindjárt hogy negyvennégy,
gondolom, hiába, megvennéd,
ne legyen végleg az enyészet
a harmadáért az egészet
és aztán csak ott hagyva hol marad
háborítatlanul holtakat
s mint amint kifordul hant alól
jelöletlenül a valahol
bögrének fülére kötözve
oda se nézve se de közbe
szomorúságnak a jeleül
nézni hogy a macska beleül
a frissen dagasztott agyagba
s eközben csak tovább haladva
elérni végül a lugasnak a végét.
S feltenni kenetnek nyugvó napnak ékét.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.