Ezen a képen a költő látszik,
ahogyan mögötte a világ világzik.
Van még a háttérben egynémely lanka.
Nem éppen meredély, ártatlanka
lejtése van csak a távoli tájnak.
A távoli dolgok csak messziről fájnak.
És a világ, lassanként elfogadva
hogy ott van a költő, elhagyatva,
dob rá egy lenge fényt, mellé egy új napot,
egynémely szemernyi, otthagyott
tárgyat meg újonnan fabrikált
dolgot és megkérdi, hogyha fájt.
De a költő a képen épp nem figyel.
El van foglalva a semmivel.
(Pécs, 2018-07-28)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.