s éppen csak addig amíg a kenyér
a forró földről a sütőbe ér,
vagy amíg számolok végre egy oly napot,
egyesével, hogy meghalok,
vagy csak addig, amíg kitart a
nyári meleg a markomba tartva,
s mint szöcske, úgy kapar ujjaimon;
vagy amit belefúj suttogva kósza, finom
pillantásom a hajadba reggel.
Az lennék lenni, aki a szemeddel
játszik, az a rettentő, nagy titok,
ami beleszáll olykor, ha eszedbe jutok.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.