(Nem tudom, hol, de tán még van
a tűzben vagy az árnyékban,
ahogyan elindul, reszketve, ingva
ez a kis fényem feléd vagy ahogy mintha
ott lenne minden kettétört napunkba
foglalva valami logikus minta,
vagy ahogy falára aztán rávetül
legvégül minden vagy ahogy elkerül
vagy akár a jó hír, ha érkezik:
tudom, hogy a világ létezik.
S bár kiszámolható, mennyire
lehetetlen is lennie:
tudom, hogy valahogy együtt
leszünk mi ott, és mindezt elfeledjük.
(Csór, 2018-06-17)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.