Tulajdonképpen mi ketten
ülünk egy végtelen ligetben,
nézzük a semmit, hogy merre nincs.
Várjuk, hogy végre már rám tekints.
Várjuk a megszűnő teret, mi választ,
várjuk a gyönyörű szánkról a választ.
Nézzük a szemünk, mi gyönyörű.
Fenséges, szépséges örömű.
Sohasem illanó, téli fagy.
Végtelen, égtelen, szép, ki vagy.
Nézzük az utcán, ha megyünk, hogy szemben
aki épp szembejön nem te vagy. Mert nem.
(2018. 05. 15.)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.