Állok itt a sorvégen,
wie die alten Norwegen,
elnézek a fjordokon,
mert mióta volt okom,
mindig mindent elnéztem,
részeket az egészben,
egészet a rész mögött,
eltaszított ellökött
elszaródott dolgokat,
szerelmeket, jaj sokat,
hajlongásaitokat
azt a sok-sok fátok mind.
Fátokon az ág hogy ring.
Ágon, hogy a fészek ül.
Benne meg hogy félszegül
életem, hogy nem kel ki.
S hogy leszarja mindenki.
(2018. 05. 26.)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.