este, miután aludni mentem
(miután megint, hogy véletlen, megbántottalak),
te, hallottam, kicsit még szöszöltél,
tévét kapcsoltál, de halkan, hogy csönd legyen,
mocorogtál is, de csak hogy alig hogy,
meg szuszogtál, annyit, mi elégséges.
És bár az embernek nem lenni elég véges,
lényegében hagytad, hogy én legyek.
Magamon kívül, de magadnál.
Én elaludtam, te nyilván még maradtál.
Kimentél pisilni, vagy csak inni egy kortyot.
És miközben én, mint a férj, aki hortyog,
odabenn aludtam, mit se tudva,
te ránéztél még a könyvespolcra
és két könyvet, mintegy csak elmenőleg,
megigazítottál, és a könyvek
reggel megüzenték, hogy szeretsz engem.
És én magamról rögtön elfelejtkeztem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.